Ültetési rend

Hogyan készítsük el, hogy mindenkinek megfeleljen? Nehéz ügy, de vannak praktikák, amikkel megkönnyíthetjük a dolgunkat.

Kell-e egyáltalán ültetési rend és van-e értelme az ültetőtáblának és kártyának?
A válaszunk, igen, fontos az ültetési rend, és mindenki életét megkönnyíti az ültetőtábla és kártyák .

Hogy miért? Ennek az oka egyszerű. Amikor a vendégek megérkeznek egy olyan helyre, ahol még sosem jártak, bizonytalanok, ami érthető. Még kis esküvőknél is biztonság érzetet ad, ha az ültetőtáblán láthatják, hogy mennyi asztal lesz, és kinek hol a helye. Jó tudni, hogy az esküvőszervezőnél is van ilyen lista, ráadásul kétféle is. Van egy ültetési lista az asztalok szerint, egy pedig névsor szerint, hogy hatékonyabb legyen az ültetés.

Vannak, akik kényelmetlennek érzik az ültetési rendet és szeretnék elkerülni, hogy megmondják, ki, hova üljön.

Szeretnék, ha szabadon választhatnának a vendégek, saját belátásuk szerint.
Ezt a megoldást nem ajánlanánk, mert csak zavart nézelődés, de még vita is lehet belőle.
Tegyük fel például, hogy 9 személyes kerek asztalokkal van berendezve a helyszín. A vendégek kezdenek szállingózni, és helyet is foglalnak. Szinte 100%, hogy egy-egy ülés marad majd ki, ahova egy család már nem tud együtt leülni. Akkor esetleg megkérik az egyik vendéget, üljön át a másik székre, és ott máris elromolhat a hangulat, mert neki pont az a hely kell. A másik oldalon ülő vendég, pedig szintén ott szeretne ülni, ahova foglalta a helyét, és elkezd morogni, hogy hamarabb kellett volna érkezniük. Ehhez az asztalhoz már nekünk sem lenne kedvünk leülni, igaz?

De akár olyan helyzet is előállhat, hogy elfoglalja a vendég a kiszemelt helyet, és elmegy mosdóba. Addig a többi vendég is érkezik és ők is helyet foglalnak, de elmennek még nézelődni, beszélgetni. Csak a szertartás után, a vacsora kezdetekor derül ki, hogy olyan emberek ülnek egy asztalnál, akik nem szívlelik egymást, de akkor már késő.
A vacsora alatt még csak tartják is magukat, de a pezsgő hatására előkerülnek a sérelmek, és kész a baj!

Ezt inkább kerüljük el, ha lehet!

Az elkerülés módja pedig az ültetési rend!

Na jó, de hogyan????

Ehhez szükség van a család ismeretére, és pont ezért nem lehet kihagyni belőle a párt. Sok apró kérdésre kell válaszolni ahhoz, hogy sikeres tervet lehessen készíteni.
Kezdjük a főasztallal. Ki üljön a főasztalnál?

Több verzió is lehetséges.

Elsősorban a pár igényei a legfontosabbak, de ha segítségre szorulnak, az alábbi tippeket adjuk nekik:

  • Ha a szülők ismerik egymást és jó a kapcsolat mindenkivel, a főasztalnál javasoljuk a szülők-pár kialakítást.
  • Ha a szülők még nem ismerik egymást, kedvezőbb lehet, ha a tanúkkal ül a pár a főasztalnál.
  • Amennyiben a szülők esetleg elváltak, akkor is ajánljuk a külön ültetést.
  • És persze akadnak olyan helyzetek is, amikor kifejezetten előnyös ha kizárólag a pár ül a főasztalnál.

Az asztalok elrendezésekor nem árt figyelni arra, hogy senkinek nem illik a párnak háttal ülnie.

Az ültetésnél azt is figyelmetekbe ajánljuk, hogy a táncparketthez közelebb, inkább a fiatalokat érdemes ültetni, így biztos, hogy mindig lesz valaki a tánctéren.

Bármilyen kérdés, kéréssel keressetek minket bátran! ITT!
Szertartásvezető oldalunkat ITT találjátok!